Bálint Endrének barátja, mestere volt Vajda Lajos, hatott rá Vajda szellemisége és a vajdai konstruktív-szürrealista módszer segítette az 1950-es években művészi újjászületését. Bálint 1957-ben Franciaországba emigrált. 1962-ben, hazatérésekor készült Groteszk temetés című képe zárja le párizsi korszakát, melynek motívumai, a sápadt hold, az arctalan fekete nőfigura, a sorskerék, az álomszerűen lebegő formák még korábbi műveire utalnak, de már szembefordul az addigi elmúlást idéző jelentéssel. A festmény kiindulópontja az az ifjúkori élmény, amikor a Kozma utcai zsidó temetőben vállalt napszámosi munkát. Ottani élményei a halál fogalmának ismeretlen oldalát mutatták meg, és megcsúfoltak mindent, ami magasztos volt ebben a közegben. „A »halálosan« komor világomról számot adó ábrák mellé felsorakoznak a »groteszk humort« képviselő lapok, és mintha a fényképek fekete-fehér kontrasztjai az érzelmeimről való számot adás segítségére sietnének. […] és volt bátorságom kitenni a napfényre, szinte közszemlére tenni önmagamat.”
en
