A fából faragott, füllel ellátott poharakat rajzok és festmények tanúsága szerint nem csak pásztorok, hanem az utazók is használták. A hosszabb nyéllel, egy darabból faragott változatot ivókanálnak nevezzük, az öblösebb, rövidebb, gyakran kerekebb fogóval készített az ivóedény. Ez utóbbi csőrös típusa főként a Dráván túli területekről, délszláv közvetítéssel kerülhetett a Dunántúlra. A különböző nemzetiségű szilaj pásztorok Szlavónia és a Dráva erdeiben együtt legeltették állataikat. Az országhatárokon átívelő vándorlási útvonalaik hozzájárultak ahhoz, hogy kulturális elemeket is átvegyenek egymástól. A rác és horvát disznókereskedők még a 20. század első évtizedeiben is eljártak a Dél-Dunántúlra állatokat felvásárolni. A rác parasztoktól lopott disznókat a betyárok a Balatonig hajtották, ott adtak túl rajtuk, míg a „helyben” szerzett jószágot a Dráván túli horvátoknak adták el.
en
