A „borjuszájú”, más néven „sípujjú” ing szabása már a 20. század elején is régies fazonnak számított. Legtovább a pásztorok hordták. A teste négyzetes alakú, nyakán hasíték, melyet pertlivel, madzaggal kötöttek össze. Ujjai szélesek, szűkítés nincs rajta sem vállban, sem kézelő nem fogja össze a csuklónál, viszont annál szebb, aprólékosabb laposöltéses, vagdalásos vagy lyukhímzés díszíti. A finomabb, vékonyabb anyagúak ünnepi viseletre, régebben vőlegényingnek készültek.
en
