Csont, karcolt díszű, fekete és sárga színezésű.
A füst és a tűz számos rituális cselekedet eszköze is volt, melyekkel az állatok egészségét és a nyáj összetartását próbálták biztosítani. A tűzgyújtás a napi rutin része volt. A 19. század második felében kezdett elterjedni a gyufa, melynek mai biztonsági változata csak 1913 után, egy törvényi szabályozás életbelépésével szorította ki végleg a fehérfoszforos elődjét. A biztonsági gyufák titka abban rejlik, hogy a vörös foszfort nem a gyufa fejére, hanem a üvegporral keverve a doboz oldalára hordják fel, a gyufafejeket pedig oxidáló anyaggal vonják be. Így csak ezen a felületen végighúzva gyullad be. A korábbi változatokon azonban a fehér foszfort a gyufafejen találjuk. Ezek a szálak gyakorlatilag minden érdes felületen meggyulladtak, ezért ügyelni kellett, hogy viszonylag légmentes helyen, az egymáshoz való súrlódásukat megakadályozva tárolják. Készítője ismeretlen pásztorember.
en
