Ferenczy Károly (1862, Bécs – 1917, Budapest) 1884 és 1889 között tanult festészetet előbb Nápolyban, majd Münchenben és Párizsban. 1889-től 1892-ig Szentendrén élt családjával. 1893-as müncheni tartózkodása idején ismerkedett meg Hollósy Simonnal, a nagybányai művésztelep alapítójával. Ferenczy csatlakozott a nagybányai művésztelep tagjaihoz, akik a plein air festészeti módszerrel foglalkoztak. A műtermet hátrahagyó, szabad levegőn való festés alapelve a folyamatosan változó fények eredményezte színek érzékeltetése. Művein a táj selymes szépségét vagy a szabadban ténykedő emberalakjait áthatja a fények, árnyékok és színreflexek játéka. 1906-tól Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdének, a Képzőművészeti Főiskola elődjének festőtanára lett, azonban nyaranta visszalátogatott Nagybányára. Művészi géniuszát gyermekeinek is továbbadta: Ferenczy Noémi gobelinművész, Ferenczy Béni szobrászművész, Ferenczy Valér festőművész lett. Műtermi műfajnak számító portréfestészete azonban végigkövethető életművében. A két jelmezes artistát okkeres drapéria előtt ábrázoló olajvázlatát budapesti időszaka alatt készítette, mikor a Mintarajztanoda oktatója volt. Ebben a sorozatában inkább a zárt tér, a dekorativitás, az emberi test izomzatának tanulmányozása és a kontúrok által megteremtett finom plasztikusság foglalkoztatta.
en
