Az 1969 óta a szentendrei Új Művésztelepen alkotó festőművész munkássága a kortárs geometrikus és nonfiguratív törekvések közé sorolható. Korai, a tájszerű absztrakt kifejezéssel jelölhető festményei sohasem egy konkrét táj látványából indultak ki, hanem a természethez kötődő élményeket, a víz, a levegő, az atmoszféra, valamint figurát sejtető, antropomorf jellegű mozgásérzetet rögzítették és az ezekből kiinduló víziókat adták vissza. Ez az alkotói periódus az 1970-es évek végére lezárult, de a szenvedélyessége aktív közreműködést igénylő, gyorsan felhordott ecsetvonásokkal fedett vitális felületalakításban öröklődött tovább, amely egy idő múlva kiterjedt az egész képre monumentális térhatást keltve. A képfelületen megjelenő vonalak, vonalkezdeményezések nemcsak kompozíciós elemek, hanem metaforikus értelmezésük is van. Az élethelyzet tereit jelölhetik és ehhez hasonlóan a felület gazdag faktúrája a hullámzó létezést idézi.
en
