A legkeményebb diktatúra éveiben induló művész számára az autonómiára való törekvés és a festés szabadsága mindig is belülrÅ‘l fakadó szükségszerűség volt. A hetvenes évektÅ‘l oktató, külföldön és Magyarországon egyaránt kiállÃtó nonfiguratÃv művész 1980-ban a XXXIX. Velencei Biennálén képviselte hazánkat. A hetvenes évek elejétÅ‘l a nyarakat Szentendrén, alkotással tölti, mÃg művészetére leginkább az Európai Iskola hagyományai hatnak. Festészete látszólagos rokonságot mutat az informellel, de az automatizmus és a spontán festÅ‘i gesztus helyett tudatos komponálással, a forma, a felület és a szÃn hármasságában keresi a festészeti kérdésekre adható személyes válaszokat. A pasztózus szÃnsÃkokat rétegesen egymásra csúsztató kompozÃcióit látszólag esetleges ecsetvonások szabdalják, melyek a szabályos és a véletlenszerű, az épÃtett és az entrópikus kettÅ‘ségében lépnek párbeszédre, miközben a képek a természetes öregedés hatását keltik.
en