Kések és bárd

A legkeményebb diktatúra éveiben induló művész számára az autonómiára való törekvés és a festés szabadsága mindig is belülről fakadó szükségszerűség volt. A hetvenes évektől oktató, külföldön és Magyarországon egyaránt kiállító nonfiguratív művész 1980-ban a XXXIX. Velencei Biennálén képviselte hazánkat. A hetvenes évek elejétől a nyarakat Szentendrén, alkotással tölti, míg művészetére leginkább az Európai Iskola hagyományai hatnak. Festészete látszólagos rokonságot mutat az informellel, de az automatizmus és a spontán festői gesztus helyett tudatos komponálással, a forma, a felület és a szín hármasságában keresi a festészeti kérdésekre adható személyes válaszokat. A pasztózus színsíkokat rétegesen egymásra csúsztató kompozícióit látszólag esetleges ecsetvonások szabdalják, melyek a szabályos és a véletlenszerű, az épített és az entrópikus kettőségében lépnek párbeszédre, miközben a képek a természetes öregedés hatását keltik.