Nagy Szent Gertrúd
pápai szobrász, 1759
aranyozott, festett hársfa; m.:123 cm
Bakonybél, bencés apátsági templom.
A 13. században élt apáca a ciszterci rend tagjaként a Jézus szíve misztika kifejlesztője. 1677-ben kanonizálták.
1709-től bencés női szerzetesi ruhában ábrázolták, mellén tőrrel áttört szívvel vagy lángoló szívvel, amelyben a
kis Jézus alakja jelenik meg.
Nagy Szent Gertrúd szobra a bakonybéli templomból származik, amelynek főoltárát pápai szobrász és fafaragó
készítette 1758. decemberében. Pápai festő, Pollinger Ignác festette a főoltár retablóját és képeit valamint a Szeplőtlen
Szűz és Szent Benedek mellékoltárokat is 1759-ben. A mellékoltárokon ma már nem állnak szobrok, s a főoltárról
is hiányzik két nagyméretű szobor. A templomot és az oltárokat 1878-ban megújították, lehetséges, hogy
ekkor távolították el a szobrokat. A csigás, rocaille-os konzol, amelyen Szent Gertrúd szobra áll, formájában és
színezésében is megegyezik a bakonybéli templom főoltárának és mellékoltárának szobortartó konzoljaival.
Szent Gertrúd valószínűleg a Szeplőtlen Szűz oltárnak volt egykor kísérő alakja.
A 19. századi aranyozás, az erősen átfestett arc, az ormótlan másodlagos kezek nagymértékben lerontják a szobor
eredeti művészi kvalitásait. Az apáca testtartása, elmélyedt, melankolikus arckifejezése, öltözetének megfaragása,
a középen átlósan csőszerű redőkbe rendeződő ruha, a jellegzetes térd feletti és alatti vízszintes ráncok a
tihanyi bencés apátsági templom Szent Skolasztika oltárának Nagy Szent Gertrúd és Szent Valburga szobráéval
egyezik. A tihanyi Szent Skolasztika és Szent Benedek mellékoltárok oltárképeit ugyanaz a győri festő Stern
János festette 1759-ben, aki a szintén 1759-ben készült bakonybéli Szent Benedek képnek is a mestere.
en
