"Az 1840. évi 21. törvénycikk tette kötelezővé Magyarországon a földkönyv – később telekkönyv –vezetését. Ezekbe a könyvekbe bevezették a telek adatait, a telket terhelő úrbéri szolgáltatások mértékét, az első tulajdonos nevét, majd az ezután következő változásokat a tulajdonváltozás jogcímével (öröklés, vásárlás) együtt. A kapitalista, piaci viszonyok terjedésével egyre nagyobb jelentősége lett ezeknek a nyilvántartásoknak, mert nem csupán a fennálló tulajdonviszonyokat tanúsították, hanem a betáblázásra – mai szóval a jelzálog bejegyzésére – is lehetőséget adtak. A bodvicaiak földkönyvét már jóval a törvény megjelenése előtt, 1833. szeptember 16-án hitelesítette a Somogy vármegyei hitelesítő bizottság. A könyv 41, csaknem kétszáz évvel ezelőtt élt bodvicai gazda járandóságát rögzíti: házhelyét, rétjét és kenderföldjét, továbbá a szántóföldek helyét és nagyságát az akkori gazdálkodási rend szerinti első, második és harmadik nyomásban.
A földkönyv – a sok használat, forgatás nyomait mutató elszíneződések, a lapok megsárgulása ellenére – teljesen ép: az írás hibátlanul, gyönyörűen olvasható, egyedül a későbbi, a tulajdonosváltozásokat rögzítő oldalbejegyzések halványodtak el, és ezért nehezen kisilabizálhatók. A helyek megjelölése réges-régi, már elfeledett dűlőneveket (Dugenyivi dűlő, Lug, Cserkesz), helyszíneket (Itató, Falun alul, Brodistyán, Széles tó) sorol, amelyek a régi bodvicai emberek életvilágának, munkájának keretét adó korabeli „térképet” rajzolják meg.
A dokumentum értékét mutatja, hogy ennyi éven át épségben megőrizték azt a bodvicaiak, míg aztán úgy nem gondolták, hogy kerüljön immár a régi község történetét is megőrző múzeum gyűjteményébe."
en
