Nagyatád 1944. december elejétől 1945. március végéig az egymás ellen harcoló német és a szovjet-bolgár csapatok tűzvonalába került. A községben rekedt lakosság a pincékbe és egyéb óvóhelyekre menekült, sokan elmenekültek, hátrahagyva házukat, ingóságaikat. Veress Dezső háza a város központjában, a Széhenyi téren állt, közvetlen szomszédságban a tűzoltók raktárával és a katolikus templommal. Ő itt maradt, hogy védje ingóságaikat, de családját – feleségét, két kicsi gyermeküket és két rokon lányt – a közeli Kiserdőre vitte, remélvén, hogy ott könnyebben átvészelik azt a pár napot, amíg az orosz csapatok átvonulnak Nagyatádon. Arra nem gondolhatott, hogy a front hónapokra megáll itt, és hogy épp a Rinya patak lesz a szembenálló felek közötti határvonal, ami elvágja egymástól Atádot és Kiserdőt, Veress Dezsőt a családjától. Ebben a rettenetes, bizonytalansággal, kétségbeeséssel teli időszakban kezdett naplót írni, hogy megörökítse, ami vele a családtól való kényszerű elszakadás során történt. A bejegyzéseket az április eleji szerencsés újratalálkozásig vezette, és pár hónappal később, Erzsébet napra ezzel a szép ajánlással adta át feleségének: „Drága Angyalom! Négy hónapi Rátok gondolásom adom névnapi megemlékezésül. Legyen bizonyság rá, hogy nagyon szeret Dezsőd. 1945. nov. 19.”
en
