Az 1940-es és 1950-es évek fordulóján, az állami rendeletek vulgáris értelmezésének köszönhetően több kézművest – magánszektorban való munkavállalóként – kuláknak minősítetek és fokozott beszolgáltatási teherrel sújtottak, a női munkavállalás kérdésének megoldása pedig még országos szinten váratott magára, ezért az 1950-es évek első felében
gombamód jöttek létre olyan háziipari szövetkezetek, melyek fő profiljukul a népművészeti (jellegű) tárgyak készítését tűzték ki. Nagy számuk okán államilag indokolt lett, hogy gazdasági, társadalmi és művészeti szempontból is összefogják tevékenységüket. Az 1952-ben, Győrött tartott ankét eredményeként 1953-ban, a 2034/1953-as kormányrendelet értelmében létrejött a Háziipari Szövetkezetek Országos Szövetsége (HISZÖV) és a Népi Iparművészeti Tanács (NIT). A Népművészeti és Háziipari Vállalat feladata is megváltozott, hiszen ezután gazdaságilag a HISZÖV, művészetileg pedig a NIT irányította a szövetkezeti termelési folyamatokat. A rendelet értelmében a HISZÖV elnöke egyúttal a
NIT elnöki pozícióját is betöltötte, a HISZÖV Népművészeti Osztályának vezetője pedig a NIT titkára is volt. A NIT munkatársai (akik nem álltak a HISZÖV alkalmazásában) a Néprajzi Múzeum, a vidéki múzeumok, a Népművelési Intézet, később az MTA Néprajzi Kutató Csoport munkatársai közül tevődtek össze, művészettörténészekkel, bel- és külkereskedelmi szakemberekkel és az Ipari Minisztérium képviselőivel kiegészítve.
(Forrás: Ament-Kovács Bence 2019: Háziipari és népi iparművészeti szövetkezetek a második világháború utáni Magyarországon.Honismeret, 2019/3. szám.)
)
