museum-digital
STRG + Y
de

Kisipari Termelő Szövetkezet KTSZ

Kisipari Termelő Szövetkezet KTSZ. A magántulajdon felszámolása 1945-től a kommunista párt hatalomátvételével párhuzamosan több lépcsőben zajlott le. A kinyilvánított cél az életszínvonal emelése, a termelőerők fejlesztése, valamint a „kizsákmányolásból" származó jövedelmek megszüntetése és a tervgazdálkodás megszilárdítása volt. Ennek keretében hajtották végre a kisipar és a kiskereskedelem visszaszorítását. A háború alatt gazdátlanná vált üzletek eleve állami tulajdonba kerültek, korlátozták az iparengedélyek kiadását, illetve felülvizsgálták a korábban kiadott iparengedélyeket is. Az államosítás eredményeként az egyszemélyes vagy néhány főt foglalkoztató üzletek egymás után zártak be, a kereskedelem és a szolgáltatások rendszere átalakult, és létrejöttek az új, szocialista típusú szövetkezetek. 1948-ban létrehozták az OKISZ-t (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége), amely 1951-ben minisztériumi jogköröket kapott. 1971-ig egy ipari szövetkezet sem működhetett, amely nem volt az OKISZ tagja. Csak a kádári-konszolidáció időszakában kezdődött meg újra a kisvállalkozói réteg kialakulása, amely a fogyasztási szokásokban is megmutatkozott. Az első szövetkezeti üzletek, műhelyek még az iparengedélyüket kényszerből visszaadott, szövetkezetbe kényszerített kisiparosokat tömörítették, akik hozták magukkal a régi kuncsaftokat és Kisipari Termelő Szövetkezetként működtek.

Forrás: Tóth Anita Eszter 2006: Kisipari szövetkezetek a lakosság szolgálatában. archivnet.hu, 6. évf. 4. szám

Über Objekte bestehende Beziehungen zu Personen oder Körperschaften

(Die linke Spalte beschreibt die Beziehungen des aufgerufenen Akteurs zu Objekten der rechten Spalte. In der mittleren Spalte finden Sie andere Akteure in Beziehung zu diesen Objekten.)

[Person-Körperschaft-Bezug] Kisipari Termelő Szövetkezet KTSZ