"A kapucinus rend (OFM Cap.) a ferences rend ún. obszerváns ágából kiindult reform eredményeként született. Megalakulása Matteo da Bascio testvér nevéhez fűződik, aki társaival együtt vissza akart térni a teljes szegénység eredeti eszményéhez, még külsőben is utánozva Szent Ferencet. Az új rend jogi alapját VII. Kelemen 1528-ban kelt bullájával fektette le, a közösség végleges önállóságát azonban csak 1619-ben nyerte el. E reformág tagjai szakállt és csuklyát, azaz caputium-ot viseltek – innen származik a kapucinus elnevezés. Nagyobb hangsúlyt kapott életükben a csöndes, imádságos visszavonultság, ugyanakkor – ha a körülmények úgy kívánták – működtek mint betegápolók, tábori lelkészek, népszónokok és hittérítők is." - (hu.wikipedia.org 03.10.2020)
hu