museum-digital
CTRL + Y
en

Erdész Galéria

Az Erdész Galéria jelenlegi helyén 1992 óta működik.
Cím: 2000 Szentendre, Bercsényi u. 4.
Vezető: Erdész László és Erdész Barna
Tulajdonosai E. Ilosvai Magdolna és Erdész László, aki 30 éve szereplője a műtárgypiacnak A galéria 15 évvel ezelőtt kifejezetten erre a célra épült három-szintes házban működik Szentendre belvárosában. Szentendre a fővárostól 20 percre lévő, a Duna partján elterülő festői kisváros, ahol számtalan műemlék, múzeum és kiváló étterem működik, valamint több mint 100 művész él és alkot.
A galéria földszintjén iparművészeti és használati tárgyak láthatók, bevallottan az igényes ajándékot keresők számára. Az első emelet két termében grafikák festmények és szobrok várják a látogatókat, valamint évente hat kiállítás. A harmadik szinten a különlegességek és egy kis kert található a pihenni vágyóknak, valamint Szentendre legszebb kilátása.
A galéria bemutat és árusít klasszikus modern (Kassák, Moholy-Nagy, Bortnyik) műveket valamint a Szentendréhez kötődő Európai Iskola alkotóitól (Bálint Endre, Korniss Dezső, Barcsay Janő, Vajda Lajos és Vajda Júlia) festményeket és grafikákat valamint szobrokat. Foglalkozik a kortárs generáció legkiválóbb művészeivel is.
A Galéria évente 4-6, a Design részleg 1 kiállítást szervez, valamint résztvett és résztvesz rangos művészeti kiállításokon és vásárokon (Art Cologne-Köln, Art Forum-Berlin, Art Basel, Palm Beach – USA, Stockholm Art Fair stb.) továbbá kiad katalógusokat és könyveket. (Fehér László, Anna Margit, ef.Zámbó István, Kortárs Ötvösművészek).
(artportal.hu)

Relationships with persons or entities via objects

(The left column lists the relations of this actor to objects in the right column. In the middle you find other actors in relation to the same objects.)

[Relation to person or institution] Erdész Galéria
Created / [Relation to person or institution] Kóródi Zsuzsanna (1984-) ()
Published / [Relation to person or institution] Czebe István ()
Published / [Relation to person or institution] Magyar Üvegművészeti Társaság ()
Printed / [Relation to person or institution] Pauker Mór nyomda ()
Form designed / [Relation to person or institution] Ábel Tamás (1991-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Biliczki Anett (1987-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Zoltán Bohus (1941-2017) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Dorka Borbás (1967-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Borkovics Péter (1971-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Hegyvári Bernadett (1975-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Szőke Barbara (1973-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Gonzales Gábor (üvegtervező)(1950-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Nikolett Dárday (1941-) ()
Form designed / [Relation to person or institution] Kohut-Görömbei Luca ()

Mentioned Erdész Galéria