museum-digital
CTRL + Y
en

Kornél Szokolay (1856-1920)

Középiskolai és műegyetemi (1873-74.) tanulmányait szülőhelyén végezte. A műszaki pálya helyett azonban az újságírásra lépett; miután több évig volt a Budapesti Hírlap helyettes szerkesztője, majd tíz évig a Nemzet segédszerkesztője, a Nemzet című politikai napilap főmunkatársa lett. Már akkor, midőn a műegyetemet látogatta, adott ki egy füzetet a Budapesti Dunarész szabályozásáról, ami abban az időben hevesen vitatott napi kérdés volt. Később sok társadalmi és sportcikket írt különböző lapokba és folyóiratokba, behatóan foglalkozván az embersport ügyével, hogy propagálja annak minél szélesebb körben való meghonosítását Magyarországon. Esterházy Miksa gróf és Molnár Lajos társaságában közreműködött az Atletikai gyakorlatok című, ezen a téren úttörő magyar munka megírásában (Bpest, 1889). Többször utazott Európa délkeleti országaiban; Sándor szerb király trónra lépése alkalmából a szerb politikai viszonyokról a Budapesti Szemlében közölt értekezést. Az ezredéves országos kiállításon a bosznia-hercegovinai országos kormány kiállítási titkára volt, és a kiállítási főjelentésben ő írta a bosznia-hercegovinai osztályról szóló részt.

Relationships with persons or entities via objects

(The left column lists the relations of this actor to objects in the right column. In the middle you find other actors in relation to the same objects.)

Created Kornél Szokolay (1856-1920)
[Relation to person or institution] Pesti Hírlap ()