museum-digital
CTRL + Y
en

Ars Hungarica

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete a Magyar Tudományos Akadémián belül 1969-ben jött létre – eredetileg Művészettörténeti Kutató Csoport néven –, 1991-től szerepel mai nevén. Az Intézet az archívumainak működtetése mellett a magyarországi, ill. magyar művészet történetének, forrásainak, emlékanyagának és elméletének kutatását végzi, munkatársai rendszeresen részt vesznek különféle kiállítások rendezésében. A művészettörténettudomány művelésében és az ehhez kapcsolódó programokban együttműködik az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont társintézeteivel, valamint a művészettörténet hazai és nemzetközi intézményeivel. A kutatáson és a tudományos programok szervezésén túl célja a művészettörténet témakörében elért eredmények közkinccsé tétele. Folyóirata, legfontosabb kiadványa az 1973-től megjelenő Ars Hungarica periodika.
1973-ban, az első szám bevezetőjében így határozták meg a folyóirat feladatát:
„Az Ars Hungaricát, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának közleményeit olyan időszaki, évenként kétszer megjelenő publikációs fórumnak szánjuk, amely a kutatás legfrissebb, hatékonyan felhasználható eredményeit hozza nyilvánosságra. Témaköre elsősorban a magyar művészettörténetre és annak egyetemes vonatkozásaira, a tudománytörténeti, művészetelméleti és módszertani kutatás eredményeire terjed ki. Belső szerkezete – a Tanulmányok, a Dokumentumok és a Tájékozódás csoportosítása – lehetővé teszi különféle műfajú írások közlését, beleértve a forrásválogatások sajátos, tudománytörténeti fontosságú publikálását is.
Az Ars Hungarica különös gondot kiván fordítani mindenkori profiljának kialakításában a tudományos műhelymunka figyelemmel kísérésére, szorgalmazza az új kutatási módszerek és részeredmények ismertetését, tájékoztatni kíván a legújabb magyarországi és nemzetközi tudományos problémákról, közli egy-egy fontosabb szakmai vita anyagát vagy konklúzióját. … Arra törekszünk tehát, hogy az Ars Hungarica képet adjon nemcsak a kutatók tematikai érdeklődéséről és a kutatás intenzitásáról, hanem tanulmányaival, kommentált dokumentumaival és tájékoztatóival előbbre vigye a müvészettörténettudománynak a történeti és esztétikai diszciplínák figyelembevételével értelmezett teljességét, sohasem szem elől tévesztve e tudományág alkalmazhatóságának, tudatformáló hatásának lehetőségeit a szocialista társadalom kultúrájában.”
Szerkesztői: Tímár Árpád (1973–1980, 1997–2008) Bernáth Mária (1981–1995), Szentesi Edit – Mészáros F. István (1996).

Relationships with persons or entities via objects

(The left column lists the relations of this actor to objects in the right column. In the middle you find other actors in relation to the same objects.)

Published Ars Hungarica