museum-digital
CTRL + Y
en

Juris Ibolya

Juris Ibolya
textilművész, grafikus
(Budapest, 1923. május 3. - Budapest, 1996. december 18.)

1947-1952: Magyar Iparművészeti Főiskola, textiltervező szak, mesterei Domanovszky György és Schubert Ernő voltak; egyidejűleg vendéghallgatóként Varga Nándor grafikusművész óráit látogatta a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. 1955, 1959: Munkácsy-díj; 1965: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj. Diplomája megszerzését követően egy évig ösztöndíjjal a kézifestés technikai eljárásait tanulmányozta, majd az Áll. Operaházban Márk Tivadar mellett dolgozott, de a Nemzeti Színház számára is festett textileket. Művészetére nagy hatással volt 1958. évi kínai tanulmányútja, amelyről mintegy 300 rajzzal tért haza, de megfordult Bulgáriában, Francia- és Görögországban, valamint a Szovjetunióban is. Utazásai során szerzett élményeit grafikai formában jegyezte le, s ezek alapján alkotta meg utóbb batiktechnikával készült textiljeit, amelyek műfajukban az 1950-es, 1960-as évek magyar textilművészetének legjavát képviselik. Harmonikus színkultúra és ornamentális látás jellemzi lakás-textiljeit (függöny, terítő stb.), művészetének csúcsát azonban monumentális faliképei, faliszőnyegei (Áldozatvivő ókori görög nők; Pantomim; Ógörög hajók; Balatoni halász; Halászbástya stb.) jelentik. Ezeken az ornamentika háttérbe szorul a figurális ábrázolás mögött, témaválasztásuk realisztikus, koloritjuk korábbi munkáihoz képest élénk, erőteljes; alapanyaguk selyem helyett vászon vagy burett. A faliképek ihlető forrása egyrészt a népköltészet, a balladák világa, másrészt a nagyvárosi élet, az utazásai során megismert tájak és emberek keltette élmények. A textilmunkák alapjait képező színes krétarajzai önálló érvényű grafikai alkotások, riporteri frissességgel jelenítik meg mondanivalójukat, s felfogásukban messzemenően figyelembe veszik a végső formát: a textilt. Juris Ibolya saját műhelyében, szabadfoglalkozású iparművészként dolgozott, s nemcsak kézi festéssel, de nyomott technikával is. Műveinek egy része – főként a nagyméretű faliképek és szőnyegek megrendelésre készültek.

Egyéni kiállítások:
1955 • Csók Galéria, Budapest [Gorka Gézával]
1958 • Peking • Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest
1959 • Prága
1961 • Szófia
1963 • Csók Galéria, Budapest (kat.)
1967 • Kamarakiállítás, Iparművészeti Múzeum, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások:
1958 • Csók Galéria, Budapest
1968 • Textil Falikép ’68, Ernst Múzeum, Budapest
1972 • II. Fal- és Tértextil Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely

Művek közgyűjteményekben:
Iparművészeti Múzeum, Budapest
Szombathelyi Képtár, Szombathely

(artportal.hu)

Objects and visualizations

Relations to objects

Juris Ibolya Textil és Grafikai Kiállítása 1958
Show objects

Relations to actor

This actor (left) is related to objects with which other actors (right) are related to

[Relation to person or institution] Juris Ibolya
[Relation to person or institution] Domanovszky György (1903-1983)

Show relations to actors

[Last update: ]