museum-digital
CTRL + Y
en

Jézus-Társasági Szent István Gimnázium és Kollégium (Kalocsa)

"A Szent István Gimnázium négyosztályos középiskola Kalocsa belvárosában. Elődjét, a piarista iskolát 1765-ben Batthyány József kalocsai érsek alapította, majd 1860-ban Kunszt József érsek nyolc osztályos érseki főgimnáziummá szervezte át, az oktatást a jezsuita rendnek adta át. 1878-ban csillagászati obszervatórium épült hozzá. 1948-ban államosították, 1949-ben bevezették a koedukált oktatást. 1989-ben visszavette eredeti nevét, az 1990-es évektől önkormányzati oktatási intézményként működik, fenntartója a Bajai Tankerületi Központ. Több tagozaton (humán, reál és idegen nyelvi tagozatokkal) folyik az oktatás, kedvező felsőoktatási felvételi arányt értek el."(https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Istv%C3%A1n_Gimn%C3%A1zium_(Kalocsa), 2021.02.15.)

"A Szent István Gimnázium négyosztályos középiskola Kalocsa belvárosában. Elődjét, a piarista iskolát 1765-ben Batthyány József kalocsai érsek alapította, majd 1860-ban Kunszt József érsek nyolc osztályos érseki főgimnáziummá szervezte át, az oktatást a jezsuita rendnek adta át. 1878-ban csillagászati obszervatórium épült hozzá. 1948-ban államosították, 1949-ben bevezették a koedukált oktatást. 1989-ben visszavette eredeti nevét, az 1990-es évektől önkormányzati oktatási intézményként működik, fenntartója a Bajai Tankerületi Központ. Több tagozaton (humán, reál és idegen nyelvi tagozatokkal) folyik az oktatás, kedvező felsőoktatási felvételi arányt értek el." - (Wikipedia (hu) 11.08.2021)

Relationships with persons or entities via objects

(The left column lists the relations of this actor to objects in the right column. In the middle you find other actors in relation to the same objects.)

[Relation to person or institution] Jézus-Társasági Szent István Gimnázium és Kollégium (Kalocsa)
[Relation to person or institution] Ignatius of Loyola (1491-1556) ()
[Relation to person or institution] 874. sz. Szent László cserkészcsapat ()